Főoldal - Hírek

Óriási siker: negyedik a Nagyerdei Stadion a világ tavaly átadott arénái között
2015-02-20
Debrecen - A szakmai zsűri szavazásán a debreceni Nagyerdei Stadion a negyedik helyen végzett a 2014-ben átadott futballarénák versenyében.
Óriási siker: negyedik a Nagyerdei Stadion a világ tavaly átadott arénái között
A voksolást szervező honlap beszámolója alapján a zsűriben olyan nemzetközileg elismert és tapasztalt építészek ültek, akik nem vettek részt egyik pályázó munkálataiban sem. A pontozásnál négy kategóriát, a vizuális hatást, a környezetet, valamint az innovációt és az ár-érték arányt vették figyelembe.

Mindezek alapján az Egyesült Arab Emírségekben található Hazza Bin Zayed Stadion végzett az első helyen, a második a brazíliai világbajnokságra épült manausi stadion lett, a harmadik pedig a Szingapúri Nemzeti Stadion, megelőzve a Nagyerdei Stadiont. A győztes aréna 25 ezer ember tud befogadni és 168.6 millió dollárt költöttek rá. A második helyezett, Manausban felépült stadion, az Arena da Amazonia jóval nagyobb, több mint 44 ezer drukker fér bele. Ennek megfelelően drágább is, hiszen több mint 253 millió dollárt költöttek rá. A Szingapúri Nemzeti Stadion még ennél is hatalmasabb, 55 ezres és 1,41 billió dollárt invesztáltak bele az építkezésbe. Ehhez képest a húszezres Nagyerdei Stadion építési költségét 45,2 millió dollárra taksálja a szakportál.

Papp László: a stadion minden debreceni büszkeségévé vált

– Mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy ez a zömében egyébként debreceni produktum ekkora nemzetközi elismerést ért el építész szakmai körökben – nyilatkozta a hír kapcsán a Dehirnek Papp László polgármester, aki korábban alpolgármesterként a Nagyerdei Stadion rekonstrukciós munkálatainak a felelőse is volt.

– Teljesen objektív szakmai zsűri vizsgálta a stadionokat – mondta Papp László. – Olyan zsűri, amelyiknek semmilyen módon nem volt köze korábban a beruházásokhoz, sem a tervezés, sem a kivitelezés vonatkozásában. Teljesen kívülálló szakemberek értékítélete alapján lett negyedik a debreceni stadion ebben a rangos versenyben. Olyan országok előztek meg bennünket, amelyek a futballban, gazdasági téren vagy pénzügyi értelemben előttünk járnak. Ennek tükrében úgy gondolom, hogy óriási elismerése ez annak a közösségnek, annak a szakmai csapatnak, amelyik részt a vett a tervezésben, a kivitelezésben, a megvalósításban, és természetesen Debrecennek, a város polgárainak is. Hiszen a stadion az átadását követően minden debreceni büszkeségévé vált. Sokszor hallottam azt vissza, hogy amikor a városba érkeznek idegenek, ismerősök, barátok, vendégek, akik nem látták még a stadiont, akkor gyakori program, hogy elmennek, és megnézik a nagyerdei arénát. Ez is mutatja, hogy a stadion a debreceniek életének részévé vált. Ez egy szerethető, kitűnő minőségben és tervezői koncepciónak megfelelően felépült létesítmény, aminek teljesen egyedei, különleges a környezete is. Az erdő által körbeölelt, de azzal nagyon jó békességben együtt élő létesítmény sikerült létrehozni.

Bordás Péter: hihetetlenül nagy elismerés

A Nagyerdei Stadion 2014 május elsejei avatása országos szinten is kiemelkedő eseménynek számított. Nem volt véletlen, hogy Kósa Lajos polgármester mellett Orbán Viktor miniszterelnök adta át rendeltetésének a csodálatos arénát. Bordás Péter, a stadion tervezője a munkára visszaemlékezve a Dehir számára elmondta: egészen biztos, hogy Magyarország egyik első modern stadionja a nagyerdei.

- Ez a világon az első olyan stadion, ami ilyen szinten multifunkcionális és védett környezetben jött létre. Erre nem lehetett példaképet, példát találni. Magyarországon ilyen jellegű stadiont még nem tervezett senki, én lehettem az első, szóval erre tényleg nagyon büszke vagyok, és nagyon örülök, hogy ilyen lehetőséget kaptam – hangsúlyozta a tervező, amikor átvette a Debrecen Televíziótól az Év Embere verseny különdíját.

A tervező a Dehir.hu munkatársától értesült a hírről és egy ideig szó szerint szóhoz sem jutott.

- Hirtelen nem is igazán tudok mit mondani – közölte telefonon a tervező. – Hihetetlenül nagy elismerés, hiszen ebben a versenyben tényleg a világ 2014-ben épült legjobb, legkorszerűbb stadionjait hasonlították össze. És tudjuk, csak a brazíliai világbajnokság miatt is hány új, csodálatos arénát hoztak létre. Egyelőre még fel sem fogom az eredmény nagyszerűségét, időre van szükségem ahhoz, hogy kellőképpen a helyén tudjam kezelni. Nagyon boldog vagyok és remélem, hogy a debreceniek büszkék lesznek a hír hallatán.

Szűcs Gyula: szakmai pályafutásunk legnagyobb mutatványa volt a stadionépítés

A Nagyerdei Stadiont építő konzorcium vezető tagja volt a Hunép Zrt., melynek elnök-vezérigazgatója, Szűcs Gyula szerint példaértékű munka zajlott a beruházás során, és nagy büszkeséggel tölti el a társaságot, hogy a létesítményt a nemzetközi zsűri is figyelemre méltónak találta.

- Rettentően örülünk ennek az elismerésnek, a konzorciumnak meghatározó része volt a cégünk, de azt mindenképpen ki kell emelni, hogy a partnerek nélkül nem lettünk volna mi sem sikeresek. Arra külön büszke vagyok, hogy egyetlen európai létesítmény sincs a Nagyerdei Stadiont megelőző arénák sorában – mondta.

Szűcs Gyula hozzátette, a projekt már az első perctől kezdve óriási kihívást jelentett a debreceni vállalatnak, s érezték, hogy Debrecenben nem mindennapi dolog egy ilyen megbízást kapni. Mint mondta, szóba sem jött az, hogy ne tudnának megfelelni az elvárásoknak.

- Már a beruházás legelején is szakmai pályafutásunk legnagyobb mutatványának neveztük a stadionépítést. Az átadást követő hetekben minden irányból csak a gratulációkat kaptam azoktól, akik megfordultak a stadionban, barátok, kollégák egyaránt megemelik a képzeletbeli kalapjukat a létesítmény előtt. Nagyon érdekes volt, hogy a külföldi ismerősök harmadszor is rákérdeztek a bekerülési összegre, mert azt hitték, nem hallják jól, alig akarták elhinni, mennyiből épült fel a stadion. Azt gondolom, hogy a döntésnél az árértékarány igen sokat számíthatott, de természetesen a gyönyörű környezet is fontos szempont lehetett – nyilatkozta Szűcs Gyula.

A versenyben 32 tavaly átadott létesítmény, köztük a Ferencváros otthonául szolgáló Groupama Aréna is szerepelt, ám a budapesti létesítmény a zsűri szavazásán nem került be a legjobb tíz közé. A szakmai voksolás mellett a szurkolók is véleményt formálhattak, 96 772 drukker adta le szavazatát, náluk a brazil Allianz Parque lett az első a bilbaói San Mamés Barria és a moszkvai Otkrityije Arena előtt. A szurkolók szavazásán a Groupama Aréna a 14., a Nagyerdei Stadion pedig a 17. lett.


forrás:dehir.hu
Óriási siker: negyedik a Nagyerdei Stadion a világ tavaly átadott arénái között
Papp László a még épülő stadionban Szűcs Gyula, Károly Ferenc, Orbán Viktor és Kósa Lajos társaságában
Óriási siker: negyedik a Nagyerdei Stadion a világ tavaly átadott arénái között
Bordás Péter a stadion avatásán
Óriási siker: negyedik a Nagyerdei Stadion a világ tavaly átadott arénái között
Szűcs Gyula a stadion avatásán
      A HUNÉP Universal Zrt. stratégiája
        HUNÉP Universal Zrt., H-4025 Debrecen, Simonffy u. 34-36, Tel.: +36 (52) 507-300