Megtartotta éves közgyűlését a HUNÉP Zrt.
- 2022-04-15

Elfogadta a társaság éves beszámolóját a HUNÉP Zrt. közgyűlése március utolsó napján. Ez alapján az értékesítés nettó árbevétele a 2021-es évben csaknem 19,5 milliárd, míg az adózott eredmény mintegy 1,5 milliárd forint volt.
A HUNÉP Zrt. éves, rendes közgyűlését 2022. március 31-én tartották a vállalat Simonffy utcai székhelyén, ahol elfogadták a társaság éves beszámolóját és döntöttek az eredmény felhasználásáról. Az eseményen a vállalat részvényesei, az Igazgatóság, a Felügyelőbizottság, és a könyvvizsgáló mellett további meghívottak is jelen voltak.
Ahogyan azt már a vállalat fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen prognosztizálták a vezetők, története egyik legsikeresebb évét zárta a HUNÉP Zrt. A beszámoló legfontosabb számadata, hogy az értékesítés nettó árbevétele a tavalyi (2021) évben 19.450.413 e forint, míg az adózott eredmény: 1.437.700 e forint volt.
A kimagasló számadatok mellett több elismerést is besöpört tavaly a HUNÉP Zrt. Nívódíjjal jutalmazták például a Debreceni Nemzetközi Iskola épületét. Ez az elismerés a szakma egyik legrangosabb díja hazánkban. Szintén a vállalat által épített Aquaticum Debrecen Strandon pedig rekordszámú, 173 ezer látogató élvezhette a vizes feltöltődés örömeit a modern kor igényei szerint, a legmagasabb szakmai színvonalon kialakított fürdőhelyen. A vállalat jelenleg is több debreceni és a város határain átnyúló projektben vesz részt, melyek közül kiemelkedik a Csokonai Színház felújítása.
A társaság a Számviteli törvény előírásainak megfelelően közzétette éves beszámolóját, amely az alábbi oldalon érhető el: Elektronikus Beszámoló Portál (gov.hu)